A modernizmus és a tradíció fogalomkörének magyarázata
Úgy döntöttem, hogy mai bejegyzésemben előveszem a metafizikai hagyomány témakörét néhány szó erejéig, mivel bizonyára kevesen vannak tisztában korunk eszméivel, és azok félreértelmezésének következményeivel. Címünk fogalmi meghatározást sejtet, így ennek keretein belül kívánom feltárni pár szóban a modern és a tradíció fogalmai mögött rejlő lényeget és alapvető különbséget.
Mit is értünk tradíció alatt?
A tradíció latin eredetű szó, jelentése hagyomány. Ott az átvitel, tradere igéből származtatják, míg nálunk a hagy ige átképzése. A hagyományt manapság leggyakrabban a szokások és esztétikai stílusjegyek öröklődése formájában szokás értelmezni, ez azonban meglehetősen hiányos meghatározás.
A tradíció valójában őseredeti értékek meghagyását, megtartását és továbbvitelét jelenti, és nem csupán formai, hanem lelki és szellemi szinten is. Efféle őseredeti értékek például az olyan külső szimbólumok, mint a világörvényt jelképező napkerék vagy svasztika, amely az amerikai indián civilizációktól, az indiai kultúrán át, egészen a zsidó jelképrendszerig minden jelentős vallásban megtalálható, és hasonló értelemmel bír; de ide tartoznak a szokások, rítusok és vallási eredetű ünnepek is, illetve ezek benső átérzése és szellemi értelemben vett átélése, szürracionális (gondolkodáson túli) megértése.
A hagyomány tehát egy valódi, nem csupán praktikus, hétköznapi szokásokból álló örökség, ezenkívül nem is feltétele, hogy múltbéli legyen, ám célja, hogy egy archaikus (ősi, eredeti), letisztult, nemes létszemléletet és létállapotot tartson fenn vagy segítsen megvalósítani, jóval túlmutatva a pusztán egzisztenciális és materialista felfogáson, melyek a következőkben taglalt modernizmus jellegzetességei.
A modern felfogás
A modern, latinul modernus szó jelentése: jelenlegi, friss, illetve a korok folyamán kiegészült a divat kifejezéssel is, továbbá, ahogyan Shakespeare korában átértelmeződött: mindennapos, elcsépelt, közönséges.* Tehát, ami modern, az korszerű, azaz a jelenkor szerinti. De mit is kell érteni jelenkoriság alatt? Mikor kezdődött, meddig tart, és legfőképpen, miben nyilvánul meg?
A hinduizmusban ismeretesek bizonyos világkorszakok, úgynevezett Yugá-k. Ezek közül most a Kali-Yugá-ban, a démoni korszakban élünk, de hívhatjuk akár vaskornak is. E kor jellegzetessége a liberalizálódás, és nem csupán politikai, de fizikai értelemben is: a modern kor a kifejezés aktualitásában a feloldódásról és a rossz értelemben vett felszabadulásról szól. Bizonyára nem egy olvasót sokkol a liberalizmus és a haladás “felszarvazása”, de mindenképp fontos hangsúlyozni, hogy ami modern, az leginkább Shakespeare-i, degradáló értelemben véve az.
Miért rossz a modernitás? Mi teszi gonosszá, miért baj a haladás, és legfőképpen, miért probléma a felszabadultság? Mert manapság az ember félreérti a haladás fogalmát: míg régebben azt jelentette, hogy valamerre tart, manapság azt jelenti, hogy pusztán siet – körbe-körbe futkározik, mint egy tébolyult állat a ketrecben, egy-egy alkalomra célt koholva holmi sekélyes szórakozásban, amibe kisvártatva beleun, és ugyanolyan kielégítetlen marad: ami látszólag felszabadította, valójában az szabadult el, fordult ellene és – ellenállás híján – kerekedett fölébe. A modern kor embere környezetének bábja és szolgája: egy önkényes szuggeráló erő egyre több és több korlát ledöntésére sarkallja, aminek béklyója alól kitörve újabb hatások rohanják le, és teszik magukévá kényszerű erőszakkal.
“A forradalmak lélektana – Egyszer azt mondta nekem valaki: »Minél többet eszem, annál kevesebb örömöm telik az evésben, s annál éhesebb leszek!«” (Gustave Thibon: Jákob Lajtorjája)
A modern kor sajátossága a sorshányatottság és a céltalanság. Ami felszabadul, elszabadul – ahogy a lenyakazott szárnyas teste menekülne a porban fetrengve. A modern ember jellegzetessége az öncsonkítás: tehetségének, akaratának, tudatának, érzéseinek és tetteinek felszabadítása, hogy neki semmije se maradjon.
Egyúttal a modernitásban a bálványimádat is megjelenik: az ember elfordult mindentől, ami szellemi, és törekvéseit tárgyszerű dolgok irányába fordítja: a környezetében próbálja megvalósítani azt a tökélyt, amit önmagában kellene. Ezért van az ember az általa teremtett eszközöknek kiszolgáltatva, és úgy bízza rá magát egy istenné magasztalt virtuális gazdaság pénzmalmaira, miképpen hárítja saját felelősségét egy toldott-foldott, a kultúrát és az emberi célokat valójában figyelmen kívül hagyó, praktikus érdekek által meg- és átírt, személytelen törvényre és alkotmányra, holmi bűnbaknak kikiáltható, tumorként hízó papírkötegre.
Összegzés
A fentiekből levonható, hogy, míg a tradíció célja a mindennemű egybentartás, újraegyesítés és abszolút rendezés, a modernitás ezzel szemben a zilálás, szétválasztás, feloldás és a dolgok helyét elmosó, nemtelen relativizálása felé taszító rendbontó erő, függetlenül attól, hogy egy új vagy egy régi dolog vonatkozásában használjuk e két fogalom egyikét. Ezekkel kapcsolatban fontos megérteni azt is, hogy a világban entrópia-elv uralkodik: a magukra (szabadon) hagyott dolgok egy végső egyen-rendszertelenségi állapot irányába hullanak, és ezt nem elméleti, hanem gyakorlati példák mutatják (melyekre a téma egységének megőrzése érdekében itt nem térünk ki).
Minden, ami épületes, csak felelősség, közösség (mint egység) és rend segítségével valósítható meg. Világválság tanúi vagyunk; ám ez nem annyira környezeti, mint inkább emberi forrású. Ami a természetben, az életminőségben megjelenik, az saját belső elszegényedésünk tükörképe, az ember bukásának és hanyatlásának tünete. Régen is, és ma végképp: a világ rendbetételéhez heroikus magatartást kell tanusítani, gyeplőt ragadva egy helyesen értelmezett önmegtartóztatás útján, hogy megmenekülhessünk az őrület, az érzelmi széthullás és az enyészet más formái elől, mert ezen a puszta tüneti orvoslás nem segíthet, és soha nem is segíthetett. A probléma forrását, okát kell megszüntetni, amely az ember tudati, érzelmi és akarati ingatagságában és mozgatottságában gyökeredzik.
A véleményeket, kérdéseket továbbra is érdeklődéssel várom. Adatot megadni nem szükséges.
2012/01/14 at 14:04
Mindenképpen elgondolkodtató téma, rögtön megfogta a figyelmem, az a gondolat, hogy a modernitás rossz. Elsőre azt gondoltam, hogy ez hülyeség hiszen az ember ezzel a sok újítással képes csak előrehaladni… Azonban, mikor tovább olvastam, és kicsit jobban végiggondoltam a dolgot, arra jutottam, hogy van benne igazság. Hiszen lássuk be, a világban tényleg káosz uralkodik.
Nem vagyunk képesek követni az általunk létrehozott újszerű dolgok rohamos szaporodásának következményeit. Az emberek többsége nem képes alkalmazkodni a hirtelen, gyors ütemű változásokhoz, köztük én sem. Épp nem olyan rég szembesültem vele, hogy mennyire rosszul reagálok a váratlan változásokra.
Egyszerűen nem vagyunk képesek ilyen ütemben alkalmazkodni, mégis egyre újabb és újabb dolgokat hozunk létre, ettől aztán felborul a rend. Némely emberek tudnak haladni a “fejlődés” ütemében, némelyek elmaradnak, így aztán előbb utóbb nem fogják egymást megérteni.
Ez valahol szemléltethető egy nagyon egyszerű példával. Mint, amikor kijönnek az egyre újabb mobiltelefonok és a gazdag gyerekeknek mindig a legújabb, “legdivatosabb”, legtrendibb darab van meg, míg a kevésbé gazdag gyerekeknek az egyel-kettővel előtte való példány. És persze ilyenkor le lesz nézve, az aki nem elég “trendi”. Ez sajnos mára már népbetegséggé nőtte ki magát.
Továbbá az ünnepek például. Vannak olyan családok, akik már-már nem is tartanak meg némely nemzeti ünnepet, mondván, hogy az olyan elavult. Ezek a modern, színes fenyőfák meg egyenesen visszataszítóak számomra és egyben röhejesek is. Apró felesleges hülyeségek ezek és mégis az emberek többség követi ezeket az új “szokásokat” birka módjára, csak azért mert a média meg a környezetük ezt sugallja.
Miért válik valaki kirekesztetté a társadalomból csak azért, mert nem áll be a birkák közé sokadiknak?
Azt hiszem itt most be is fejezem, így is írtam épp eleget.